A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás Magyarországon a 2014/15-ös tanévben kerül bevezetésre iskolai kampányoltás keretében.
A védőoltás önkéntes alapon vehető igénybe, de kötelező felajánlani azoknak a tanulóknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak, és a 7. évfolyamra járó idősebb tanulóknak is.
A védőoltás bevezetésének célja a méhnyakrák megelőzése és a halálozás csökkentése Magyarországon. A méhnyakrák halálozási kockázata a magyar nők körében az Európai Uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák, illetve a rákmegelőző állapot időben diagnosztizálva, a megfelelő orvosi ellátással jól gyógyítható. A magas halálozás hátterében az áll, hogy nagyon sok esetben az elváltozás csak késői stádiumban kerül felismerésre, amikor már a gyógyítás lehetőségei korlátozottak.
A HPV közvetlen nemi érintkezés során terjed egyik emberről a másikra és a vírus a bőr és a nyálkahártyák apró sérülésein keresztül jutnak be a méhnyakhám sejteibe, ahol megkezdődik a vírus szaporodásához szükséges fehérjék termelődése, majd a kifejlett vírusok a méhnyak nyákjába jutnak. Ily módon a vírusfertőzés szexuális úton továbbadható.
A szexuálisan aktív népesség jelentős hányada fertőződik élete során a vírussal, de mivel a fertőzés kialakulásának feltétele a fogékonyság is, több lehetőség fordulhat elő: a nők nagy része teljesen tünetmentes marad, egy másik részénél a fertőzés enyhe fokú és spontán gyógyul, míg az érintett nők kis hányadában súlyos fertőzés alakul ki, amikor a vírus hatására a méhnyakhám sejtjei daganatos sejtekké alakulnak át.
A HPV fertőzések többsége tünetmentes és semmilyen elváltozást nem mutat. Ritkábban ugyan, de előfordulnak klinikai tünetek: szeméremtesti szemölcsök, daganatok. Mivel a fertőzés tünetmentes, ugyanakkor évekig fennmarad a szervezetben, a továbbadás veszélye folyamatos.
A HP vírusnak számos típusa ismert, de csak néhány típus tehető felelőssé a rosszindulatú megbetegedésekért. A védőoltás a leggyakoribb rákkeltő típusok ellen nyújt védelmet, leghatékonyabban a szexuális élet megkezdése előtt. A védettség megszerzéséhez a 15 év alatti lányoknál két oltásra van szükség, 15 éves kor felett pedig háromra. Oltást követően előfordulhat múló bőrpír, duzzanat, enyhe fájdalom a beadás helyén. Az oltás semmilyen körülmények között nem okoz méhnyakrákot!
Felismerve az oltás elsődleges szerepét a méhnyakrák megelőzésében, jelenleg 19 európai országban van HPV oltási program. Magyarországon 2009 óta, többnyire önkormányzati támogatással történtek kampányoltások. A védőoltás kötelező felajánlásának célja, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztály védelme szélesebb körben megvalósuljon.
Az iskolai kampányoltás során az iskolaorvosok oltanak, térítésmentesen. Amennyiben a szülő a háziorvossal, házi gyermekorvossal kívánja beadatni gyermekének a védőoltást, ehhez az oltóanyagot a patikában kell beszereznie, ami vény- és térítésköteles.
A méhnyakrák elleni küzdelem lényeges eleme a HPV elleni védőoltás, de nem szabad elfeledkezni a rendszeres méhnyakszűrésről - amely a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezők részére ingyenes, - valamint felelősségteljes szexuális élet fontosságáról sem.